Az Etna 1669-es kitörése és az 1693-as földrengés úgy formálta Cataniát, mint kevés más esemény a történelemben. Először a láva, majd a földmozgások rombolták le a várost, de mindkét katasztrófa után valami új és erősebb épült a helyére.
1669 tavaszán az Etna egyszer csak felmorajlott, majd hatalmas repedések nyíltak meg a hegy oldalában. A földből feltörő tűzfolyam lassan, de megállíthatatlanul hömpölygött lefelé, elpusztítva mindent, ami az útjába került.
A környező falvak lakói tehetetlenül nézték, ahogy a forró láva bekebelezi otthonaikat, és Catania lakóira is hamarosan hasonló sors várt. A városfalakat ugyan erősnek hitték, de a láva áttörte őket, majd beözönlött a belvárosba. Házak, templomok, piacterek tűntek el a lávatenger alatt. Végül a tűzfolyam elérte a tengert is, ahol sisteregve szilárdult meg, és új szárazföldet hozott létre – egy lávából született partszakaszt, amely ma is látható.
A Catania hatalmas károkat szenvedett, de a lakók nem adták fel. Újraépítették, amit tudtak, bár a régi középkori struktúra ekkor még megmaradt. Alig két évtizeddel később azonban újabb csapás következett – ezúttal még pusztítóbb.
A nagy földrengés
1693 január 11-én, egy csendes téli napon a föld hirtelen megremegett. Nem egy apró rengés volt – a sziget délkeleti részén minden megingott, összedőlt, elpusztult. Catania városának 90%-a megsemmisült, templomok omlottak össze, paloták váltak romhalmazzá. Az emberek tömegesen haltak meg a romok alatt – több mint 16 000 ember vesztette életét egyetlen nap alatt. Ha mindez nem lett volna elég, a földrengés cunamit is kiváltott, amely újabb pusztítást hozott a part menti területekre.
Új Catania!
A földrengés azonban nemcsak rombolást hozott, hanem egy új lehetőséget is. Catania lakói nem egy összeomlott várost akartak újjáépíteni – egy teljesen új Cataniát akartak létrehozni. A barokk építészet mesterei, élükön Giovanni Battista Vaccarinivel, nekiálltak megtervezni a modern, szabályos utcahálózatú, tágas terekkel rendelkező Cataniát. Ekkor született meg az a város, amelyet ma is ismerünk: széles sugárutak, elegáns paloták, a híres Piazza del Duomo, ahol a Szent Ágota-katedrális és az ikonikus Elefánt-szökőkút is helyet kapott. Az építkezésekhez bazaltot és világos tufát használtak – olyan anyagokat, amelyek azóta is meghatározzák Catania jellegzetes kontrasztos színvilágát.
A város, amelyet előbb a tűz, majd a föld rengetett meg, erősebben született újjá, mint valaha. Ha ma végigsétálunk Catania utcáin, mindenütt ott van az Etna nyoma – a fekete kövekben, az épületek formájában, a város légkörében. Egy hely, amely már többször is elpusztult, de mindig visszatért, és ma is büszkén áll az Etna árnyékában.
Forrás: Wikipédia
4 gondolatokat “Az Etna 1669-es kitörése és az 1693-as földrengés”