Európa legnagyobb sólepárló telepe

Európa legnagyobb sólepárló telepe

Teljesen véletlenül keveredtünk ide, de nem bántuk meg. Nem is sejtettük, de Európa legnagyobb sótelepe vagy sólepárló telepe mellett laktunk (és a róla szóló impozáns múzeum mellett) és ha már ott jártunk, jól meg is néztük magunknak. Mert a mennyiség az lenyűgöző. Évente 5,5 MILLIÓ tonna sót készítenek itt. Jól olvastad. Térképről figyelve az látszott,…

Tovább
Kiről nevezték el a Margarita pizzát?

Kiről nevezték el a Margarita pizzát?

Először is, helyesen nem Margarita, hanem Margherita pizza a neve. A neve pedig az olasz történelem egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb figurájáról, Margherita di Savoia-ra emlékeztet. Ő az első olasz királyné volt, Vittorio Emanuele volt a férje (az egyesített Olaszország első királyának fia) és egyetlen gyermekük született, akit szintén Vittorio Emanuele-nek hívtak. Ő 46 évig uralkodott…

Tovább
Észak-olasz tóvidék

Észak-olasz tóvidék 3 nap alatt – útiterv

Az itt következő részletes útitervet a gyerek állította össze az iskolai olaszórára. Én nem csináltam volna ilyen részletesre, de ez volt az igény. Három részben fogom kitenni ide, az első rész az észak-olasz tóvidék Milánó Malpensa és Lago Maggiore közötti szakaszát mutatja be. Olaszország északi részén több nagy, festői szépségű tó található, melyeket könnyen meglátogathatunk…

Tovább
Lungomare Bariban

Lungomare Bariban

Szerintem leszögezhetjük, hogy mi magyarok szeretünk a tengerparton sétálni, amire az olaszországi Puglia régió fővárosában, Bariban is lehetőségünk van, és nem is akárhogy! Bari Dél-Olaszország egyik különleges városa, ahol a történelem és a tengerpart találkozik, így ha itt vagytok, érdemes a Lungomare-n sétálni a belvárostól egészen a Pane e Pomodoro (kenyér és paradicsom) strandig, főleg…

Tovább
Polignano a Mare látnivalók

Polignano a Mare

Polignano a Mare egy dél-olaszországi tengerparti kisváros, amelyet Puglia régióban találunk, mindössze 30 kilométerre Bari városától. Kellemes tengerparti város Polignano a Mare, amit érdemes felkeresnetek ha a közelben jártok. Polignano a Mare látnivalók Hogyan juthatsz el Polignano-ba Bariból? Vonat:A legjobb módja, hogy eljuss Bariból Polignano-ba ha vonatra szállsz. (Persze autóval kényelmesebb). A vonatok a Bari…

Tovább
Hogyan vonatozzuk Olaszországban?

Hogyan vonatozz Olaszországban?

Az olasz vasúthálózat meglehetősen kiterjedt és jól fejlett. Hosszát tekintve az egyik legnagyobb Európában, majdnem 17.000 km. Erre legyinthetünk is ha belegondolunk, hogy az olasz csizma körülbelül 1300 km hosszú, de a vonatok nemcsak észak-déli irányban járnak, hanem keresztül-kasul az égsz országban és még azt is meg tudták oldani, hogy Szicíliáról, ami egy sziget, közvetlen…

Tovább
Margherita di Savoia

Margherita di Savoia – egy ismeretlen különleges hely

Margherita di Savoia egy viszonylag ismeretlen, ám annál különlegesebb hely, Baritól körülbelül 40 percre autóval. Itt hosszú, homokos tengerpartokat találsz és Európa legnagyobb sólepárló telepét, amely természetvédelmi terület is. (Szállás: mi itt laktunk– bővebben lejjebb írok róla) A mai Margherita di Savoia egy időben Saline di Barletta néven volt ismert, mivel Barletta mellett helyezkedik el….

Tovább
Cantuccini

Cantuccini – az első olasz keksz

Rendszeresen lehet ilyen kekszet kapni a magyar boltokban is. Ha még nem találkoztál vele, a Lidl időszakos kínálatában az olasz héten biztos lesz mert ez mindenki nagy kedvence. A cantuccini vagy cantucci egy olyan ősrégi olasz, eredetileg Genovából származó édesség, amit ma már az egész országban és külföldön is szívesen fogyasztanak. A Cantuccini receptje Eredetileg…

Tovább
Monopoli vára és az erkély

Monopoli vára

Ahogy Monopoli óvárosában sétál az ember, előbb-utóbb kilyukad a várhoz, ami nem egy hatalmas nagy vár, ami egy hegy csúcsán van. Monopoli vára a tengerparton heéyezkedik el, olyannyira, hogy a halászkikötő körülütte található. Ezt az érdekes várat a XV. században építették, akkoriban, amikor épp a spanyolok uralták a környéket. V. Károly spanyol király építtette a…

Tovább